php /* //exit; $ready=''; */ ?>
Program
Indulás a hajnali/kora reggeli órákban, folyamatos utazás rövid pihenőkkel, majd megérkezünk Lengyelország egyik legszebb városába Krakkóba.
A délelőtt folyamán idegenvezető kalauzol bennünket a mesés óvárosban ( fakultatív), majd mindenki belátása szerint fedezheti fel a város további szépségeit elvegyülve az adventi díszbe öltöztetett mesevárosban.
Az óvárosát 1978. óta az UNESCO világörökségi listáján tartják számon, épületei és utcái, valamint a várost kettészelő Visztula hangulatos városnézésre és hosszú, andalgós sétákra csábít. A történelem együtt él a várossal minden mozzanatában.
Krakkó belvárosa kívül-belül fényárban úszik már novembertől, finom sütemény illatok lengik be az utcákat, tereket, és még a buszmegállóban lévő büfé is mikulássapkát kap. Esténként megtelik a város nézelődő, forralt borozó helyiekkel és turistákkal egyaránt, mindenfelől kellemes zeneszó hallatszik.
A Rynek, vagyis a főtér ad otthont az igazi nagy karácsonyi vásárnak a történelmi épületei közt. Itt állítják fel a hatalmas mindenki karácsonyfáját, ide települnek ki a kis fabódékba az árusok, illetve a gyerekeket szórakoztató mutatványosok.
A Posztócsarnok belül olyan, mint egy őrületes színkavalkád a sok-sok karácsonyfadísztől, füzértől és lampiontól, és rengetegen bámészkodnak, keresik itt a megfelelő karácsonyi ajándékot. Az épület mellett színpadot építenek a különböző programok helyszínének, és egy Betlehemet is felállítanak mint elengedhetetlen része a karácsonynak.
Visszaindulás Magyarországra 18:00-kor, érkezés a hajnali órákban.
Buszos utazás költségét
Idegenvezetés Krakkóban: 10 Eur/fő (a helyszínen fizetendő készpénzben)
Nyíregyháza, OMV kút Debreceni út: 02:00
Debrecen, Kishegyesi úti Tesco parkoló (Sports Direct): 03:00
Debrecen, Józsa, Tesco, autóbuszmegálló: 03:10
Hajdúböszörmény, MOL kút: 03:20
Polgár, Outlet benzinkút: 03:50
Miskolc, Auchan, József Attila út (a parkolóban a helyi autóbuszok által használt felszállítóhely): 04:40
Szikszó, Angel Station: 04:55
Általános utazási és fizetési tudnivalók:
Jelentkezés után megerősítő emailt vagy képernyőüzenetet küldünk. Amennyiben nem találja az elsődleges levelei között kérjük, hogy nézze meg a promóciókban vagy a spam mappában.
Az utazás árát az elküldött jelentkezés után 3 munkanapon belül kérjük átutalni vagy készpénzzel befizetni bármelyik OTP fiókban.
FONTOS! A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni az utazás dátumát és nevét vagy a foglalási számot. Amennyiben a befizető nem egyezik meg a regisztrált utasok egyikével, akkor az utasok nevét is fel kell tüntetni a közlemény rovatban!
Számlát a befizetésről elektronikus formában küldünk a jelentkezéskor megadott e-mail címre, a befizetést követően 4 munkanappal.
A számla voucherként is szolgál, de bemutatása nem kötelező. Amennyiben az összeg a megadott határidőig nem kerül megfizetésre, a jelentkezést automatikusan töröljük.
Az utazási szerződést és a biztosítás Általános szerződési feltételeit megtalálja a villamtura.hu oldalon a hasznos tudnivalók menüben.
A regisztráció nem jelenti az utazáson való részvétel biztosítását. Az csak a befizetéssel válik véglegessé.
A jelentkezés elküldésével kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az utazás feltételeit.
Amennyiben biztosítást is kötött a biztosítás összegét (mely az utazás teljes időtartamára vonatkozik) a viteldíjjal egyidejűleg kérjük elutalni. A biztosítási kötvényt és a biztosításról szóló bizonylatot minden biztosított részére a befizetés után 5 munkanappal emailben küldjük el.
Időpont | Nap/éj | Utazás | Szoba | Ellátás | Utazás ára | Jelentkezés |
---|---|---|---|---|---|---|
2024.12.08 | 1/0 | 18 990 HUF/fő | ||||
2024.12.15 | 1/0 | 18 990 HUF/fő | ||||
2024.12.22 | 1/0 | 18 990 HUF/fő |
Keress bizalommal az alábbi elérhetőségeken: