Olivaszüret Toszkánában

Széchenyi 2020

Olivaszüret Toszkánában

Következő időpont:
2023-11-10
77 990 HUF/fő
fotos

Az utazás dátuma minden esetben  az indulás napját és a hazaérkezés időpontját jelzi. A rendszer által megjelenített nap/éjszaka mutató  az éjszakai indulást és a kora hajnali érkezést is teljes napként jeleníti meg és minden, az autóbuszon töltött éjszakát is ide számol. Erre az utasbiztosítás helyes kiszámítása miatt van szükség.

Program:

1 nap:

Szombati érkezésünk napján  önállóan felfedezzük Firenze városát.

Kevés szebb város létezik a világon, mint a reneszánsz pompában fürdő Firenze. Persze hiábavaló dolog lenne bármelyik várossal is összehasonlítani, hiszen az egyiknek a természeti környezete, másiknak a felhalmozott műalkotásai vagy a fekvése lenyűgöző. Mégis az általános vélekedés szerint Firenze a világ 10 legszebbjében mindig ott van. És ez nem véletlen. Romantikus, hangulatos, napsütötte, s annyi-annyi szépséggel büszkélkedik, hogy felbecsülni is képtelenség. Firenze hosszú és kalandos történelmének és szerencsés fekvésének köszönheti mindazokat a javakat, amelyek ma világhírének zálogai.

Persze Firenze a Mediciek előtt is jelentős történelemmel rendelkező városállam volt: Fiesole néven még az etruszkok alapították, majd Florentia néven római város lett belőle, melynek jelentése: virágzó. A mondás úgy tartja, Nomen est omen (neve a végzete), ami ez esetben, jó értelemben véve igaznak is bizonyult, hisz a város ettől kezdve csak épült és szépült.  

De ne feledkezzünk meg a fagylaltról sem, hiszen a kedvelt édesség toszkán találmány: a firenzei Bernardo Buotalenti készített először a mai értelemben vett fagylaltot, függetlenül attól, hogy jégből és különféle gyümölcsökből megalkotott édességet már az ókori perzsák, kínaiak és rómaiak is szívesen fogyasztottak.

Miután befejeztük firenzei kalandunkat indulunk a toszkán dombok között megbújó oliva farmra ahol a szállásunk található. 

A Villa Campestri egy csodálatos reneszánsz ház a gyönyörű toszkán vidéken,  450 méteres tengerszint feletti magasságban, kilátással a Mugello-völgyre,és  nem utolsó sorban a világ első oliva resortja.

A szép szállodát gondosan újították fel, autentikus anyagok felhasználásával és az épület eredeti megjelenésének meghagyásával.

A ház egykoron Giotto, Beato Angelico és a Medici család otthona is volt.

 

2 nap:

Ébredés és a teraszon elfogyasztott reggeli után résztveszünk az olivaszüreten. Az olivaolaj  a természet és az ember harmonikus együttműködésének eredménye. A szüret és a feldolgozán folyamán kizárólag manufaktúrális eszközöket alkalmazunk.

Még ugyanezen a napon akinek kedve van ellátogathat egy tradicionális toszkán borospincébe, hiszen itt termesztik a világhírű Chianti bor alapanyagát adó szőlőt. A Firenze és Siena között elterülő, napsütötte dombok szőlőskertjei csodálatos panorámát nyújtanak, míg a belőlük készülő ízletes nedű (melyet jellegzetes fonott kosárkákban, a “fiascoban” árusítanak) tökéletes ajándék lehet Firenzéből hazatérve. 

Programunk végeztével 17:00-18:00 között indulunk haza. A várható hazaérkezésünk Budapestre reggel 5-6 óra. Kelet-Magyarországra  pedig a délelőtti órákban.

Az ár tartalmazza

Utazást luxus autóbusszal

Csoportkísérőt

Részvételt az olivaszüreten

Elhelyezést 1 éjszakára, 4* szállodában, két-három ágyas fürdőszobás szobákban, WiFi használattal, svédasztalos reggelivel.

Az ár nem tartalmazza

A helyszínen fizetendő készpénzben:

Idegenforgalmi adó: 2 Eur/Fő

Borospince látogatás és borkóstoló a Toszkán dombok között: 30 Eur/Fő 

Hasznos tudnivalók

 

Az utazás árát 400 Ft / 1 EUR árfolyamig tudjuk vállalni. E fölött az ÁSZF-ünkben meghatározott módon, és a hatályos jogszabályok szerint áremelésre kerülhet sor (egyoldalúan maximum 8%-ig az árfolyamemelkedéssel megegyezően).

Felszállási helyek és időpontok: 2023.11.10.

Miskolc, Auchan, József Attila út: 16:00

Nyíregyháza, Omv kút, Debreceni út: 18:00 

Debrecen, Kishegyesi úti Tesco parkoló, Sports Direct: 19:00

Józsa, Tesco autóbuszmegálló: 19:10

Hajdúböszörmény, Mol kút: 19:20

Polgár, Outlet: 19:50

Mezőkövesd, volt Luk Oil kút: 20:30

Budapest, Népliget, Planetárium: 22:00 

 

Általános utazási és fizetési tudnivalók:


Jelentkezés után megerősítő emailt vagy képernyőüzenetet küldünk. Amennyiben nem találja az elsődleges levelei között kérjük, hogy nézze meg a promóciókban vagy a spam mappában.

Az utazás árát az elküldött jelentkezés után 3 munkanapon belül kérjük átutalni vagy készpénzzel befizetni bármelyik OTP fiókban.

FONTOS! A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni az utazás dátumát és nevét. Amennyiben a befizető nem egyezik meg a regisztrált utasok egyikével, akkor az utasok nevét is fel kell tüntetni a közlemény rovatban!

Számlát a befizetésről elektronikus formában küldünk a jelentkezéskor megadott e-mail címre, a befizetést követően 4 munkanappal.

A számla voucherként is szolgál, de bemutatása nem kötelező. Amennyiben az összeg a megadott határidőig nem kerül megfizetésre, a jelentkezést automatikusan töröljük.

Az utazási szerződést és a biztosítás Általános szerződési feltételeit megtalálja a villamtura.hu oldalon a hasznos tudnivalók menüben.

A regisztráció nem jelenti az utazáson való részvétel biztosítását. Az csak a befizetéssel válik véglegessé.

A jelentkezés elküldésével kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az utazás feltételeit.

Amennyiben biztosítást is kötött a biztosítás összegét (mely az utazás teljes időtartamára vonatkozik) a viteldíjjal egyidejűleg kérjük elutalni. A biztosítási kötvényt és a biztosításról szóló bizonylatot minden biztosított részére a befizetés után 5 munkanappal emailben küldjük el.

 

Információ az autóbuszainkról

Mindegyik autóbuszunk felsőkategóriás luxus autóbusz, a típusokat tekintve MAN, Neoplan, Scania. Minden ezen a desztináción közlekedtetett gépjármű életkora 2-4 év. Az autóbuszaink nem emeletesek. Minden járművön büfé áll a vendégeink rendelkezésére (kávé, ásványvíz, üdítő, sör), amely térítés ellenében vehető igénybe.

A Villa Campestri egy csodálatos reneszánsz ház a gyönyörű toszkán vidéken, a hegyoldalban, 450 méteres tengerszint feletti magasságban, kilátással a Mugello-völgyre. A szép szállodát gondosan újították fel, autentikus anyagok felhasználásával és az épület eredeti megjelenésének meghagyásával. A Firenzétől 35 km-re található Villa Campestri a környék elbűvölő, történelmi hangulatát idézi. A ház egykoron Giotto, Beato Angelico és a Medici család otthona is volt.

  • Mozgássérülteknek is ajánlott
  • Parkoló
  • Olasz étterem
  • Akadálymentesített szálloda
  • Standard szobák 2 felnőtt + 2 gyermek részére elérhetők
  • Családi szobák elérhetők
  • Térítés ellenében kisállat vihető
  • Térítésmentes Wifi/internet elérhető
  • Masszázs
  • Térítésmentes nyugágy, napernyő a medencénél (szabad helyek függvényében)
  • Kozmetikai kezelések
  • Fürdőszoba zuhanyzóval
  • Térítésmentes vagy kedvezményes parkolás
  • Fürdőszoba káddal
  • Törölköző a szobához biztosított
  • Kültéri medence
  • Wellness szolgáltatások
  • Televízió
  • LCD televízió
  • Étterem
  • Telefon
  • Térítésmentes strand törölköző biztosított
  • Nem dohányzó szobák
  • Hajszárító
  • Akadálymentesített szoba
  • 24 órás recepció
  • Nem dohányzó hotel
  • Shuttle busz
  • Ébresztő szolgálat
  • Kert, kertrész
  • Szobaszerviz
  • Műholdas TV

Időpontok/Árak/Jelentkezés

Kérjük válassza ki az önnek megfelelő indulási időpontot
Időpont Nap/éj Utazás Szoba Ellátás Utazás ára Jelentkezés
2023.11.10 4/3 Kétágyas standard szoba Reggeli 77 990 HUF/fő
Következő időpont:
2023-11-10
77 990 HUF/fő

Segíthetünk?

Valami kérdés?

Keress bizalommal az alábbi elérhetőségeken:


+36 (70) 242 4822

villamturakft@gmail.com


Önnek ajánljuk

Szilveszter Erdélyben (Hotel Küküllő-Székelyudvarhely)

2023.12.29. 4 nap 129 900 Ft/fő


Megnézem

Szilveszter Erdélyben (Erdészlak Panzió-Farkaslaka)

2023.12.29. 4 nap 99 000 Ft/fő


Megnézem

Szilveszter Monacoban

2023.12.29. 4 nap 77 990 Ft/fő


Megnézem

Egy nap két ország- adventi díszben

2023.12.02. 1 nap 16 990 Ft/fő


Megnézem