Krakkó adventi díszben (Budapest)

Széchenyi 2020

Krakkó adventi díszben (Budapest)

Következő időpont:
2024-12-01
16 990 HUF/fő
fotos

Program

Indulás a hajnali órákban, folyamatos utazás rövid pihenőkkel, majd megérkezünk Lengyelország egyik legszebb városába Krakkóba.

A délelőtt folyamán idegenvezető kalauzol bennünket a mesés óvárosban ( fakultatív), majd mindenki belátása szerint fedezheti fel a város további szépségeit elvegyülve az adventi díszbe öltöztetett mesevárosban. 

Az óvárosát 1978. óta az UNESCO világörökségi listáján tartják számon, épületei és utcái, valamint a várost kettészelő Visztula hangulatos városnézésre és hosszú, andalgós sétákra csábít. A történelem együtt él a várossal minden mozzanatában.

Krakkó belvárosa kívül-belül fényárban úszik már novembertől, finom sütemény illatok lengik be az utcákat, tereket, és még a buszmegállóban lévő büfé is mikulássapkát kap. Esténként megtelik a város nézelődő, forralt borozó helyiekkel és turistákkal egyaránt, mindenfelől kellemes zeneszó hallatszik.

A Rynek, vagyis a főtér ad otthont az igazi nagy karácsonyi vásárnak a történelmi épületei közt. Itt állítják fel a hatalmas mindenki karácsonyfáját, ide települnek ki a kis fabódékba az árusok, illetve a gyerekeket szórakoztató mutatványosok.

A Posztócsarnok belül olyan, mint egy őrületes színkavalkád a sok-sok karácsonyfadísztől, füzértől és lampiontól, és rengetegen bámészkodnak, keresik itt a megfelelő karácsonyi ajándékot. Az épület mellett színpadot építenek a különböző programok helyszínének, és egy betlehemet is felállítanak mint elengedhetetlen része a karácsonynak.

Visszaindulás Magyarországra 18:00-kor, érkezés a hajnali órákban.

Az ár tartalmazza

Buszos utazás költségét 

Csoportkísérőt 

Az ár nem tartalmazza

Idegenvezetés Krakkóban: 10 Eur/Fő  (a helyszínen fizetendő készpénzben)

Hasznos tudnivalók

Felszállási helyek és időpontok minden dátumon:

Budapest, Dózsa György út, a BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt parkolóhelyek: 02:00   

Általános utazási és fizetési tudnivalók: 


Jelentkezés után megerősítő emailt vagy képernyőüzenetet küldünk. Amennyiben nem találja az elsődleges levelei között kérjük, hogy nézze meg a promóciókban vagy a spam mappában.

Az utazás árát az elküldött jelentkezés után 3 munkanapon belül kérjük átutalni vagy készpénzzel befizetni bármelyik OTP fiókban.

FONTOS! A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni az utazás dátumát és nevét vagy a foglalási számot. Amennyiben a befizető nem egyezik meg a regisztrált utasok egyikével, akkor az utasok nevét is fel kell tüntetni a közlemény rovatban!

Számlát a befizetésről elektronikus formában küldünk a jelentkezéskor megadott e-mail címre, a befizetést követően 4 munkanappal.

A számla voucherként is szolgál, de bemutatása nem kötelező. Amennyiben az összeg a megadott határidőig nem kerül megfizetésre, a jelentkezést automatikusan töröljük.

Az utazási szerződést  és a biztosítás Általános szerződési feltételeit megtalálja a villamtura.hu oldalon a hasznos tudnivalók menüben.

A regisztráció nem jelenti az utazáson való részvétel biztosítását. Az csak a befizetéssel válik véglegessé.

A jelentkezés elküldésével kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az utazás feltételeit. 

Amennyiben biztosítást is kötött a biztosítás összegét (mely az utazás teljes időtartamára vonatkozik) a viteldíjjal egyidejűleg kérjük elutalni. A biztosítási kötvényt és a biztosításról szóló bizonylatot minden biztosított részére a befizetés után 5 munkanappal emailben küldjük el.

Időpontok/Árak/Jelentkezés

Kérjük válassza ki az önnek megfelelő indulási időpontot
Időpont Nap/éj Utazás Szoba Ellátás Utazás ára Jelentkezés
2024.12.01 1/0 16 990 HUF/fő
2024.12.08 1/0 16 990 HUF/fő
2024.12.15 1/0 16 990 HUF/fő
2024.12.22 1/0 16 990 HUF/fő
Következő időpont:
2024-12-01
16 990 HUF/fő

Segíthetünk?

Valami kérdés?

Keress bizalommal az alábbi elérhetőségeken:


+36 (70) 242 4822

villamturakft@gmail.com


Önnek ajánljuk

KL Auschwitz, Krakkó

2025.03.08. 2 nap 46 990 Ft/fő


Megnézem

Lappföldi kalandok

2025.01.31. 8 nap 201 000 Ft/fő


Megnézem

Egy nap két ország- adventi díszben

2024.12.07. 1 nap 17 990 Ft/fő


Megnézem

Advent a mesés északon (Tallin, Helsinki)

2024.12.05. 5 nap 98 990 Ft/fő


Megnézem

Advent Opatijában és a Plitvicei tavaknál

2024.12.13. 4 nap 56 990 Ft/fő


Megnézem

Advent Zakopaneban

2024.12.07. 1 nap 15 990 Ft/fő


Megnézem

Adventi forgatag Krakkóban

2024.12.08. 1 nap 18 990 Ft/fő


Megnézem

Szilveszter Monacoban és látogatás Eze Villageba

2024.12.30. 3 nap 49 990 Ft/fő


Megnézem